Főoldal kategória bejegyzései

Bűvösvölgy

Bűvösvölgy

A 4. és 5. osztályos rajz tagozatos gyerekek Budapestre utaztak, hogy részt vegyenek a Bűvösvölgy elnevezésű oktatóközpont médiaértést támogató programján. A négy foglalkozás során lehetőségük volt megismerni a filmforgatás, újság és reklám készítés alapjait. Jelmezeket válogattak, párbeszédeket írtak, zenét válogattak. Kipróbálhatták magukat Tv híradósként,  rendezőként, díszletezőként, újságíróként, majd szakemberekkel beszélgettek a biztonságos internetezésről. 

A feledhetetlen program szervezését köszönjük Horváth Éva, Németh Márta és Tabajdi Mária pedagógusoknak!

            

       

Ovis rajzpályázat

Ovis rajzkiállítás

Március 29-én ünnepélyes keretek között nyitottuk meg a hagyományos városi óvodás rajzpályázatunk kiállítását. Ezen alkalomból sor került a legügyesebb kis alkotók díjazására is.
Huszonhat nagycsoportos gyermek részesült névre szóló elismerésben. Idén a legkreatívabb ovis csoport címet a Kincskereső Tagóvoda Katica csoportja nyerte el. A megérdemelt jutalmakat az Aranyecset Alapítvány támogatásával adhattuk át.
Az esemény színvonalát emelte a 4. c osztályos tanulók látványos néptánc bemutatója.
Gratulálunk a gyerekeknek és az alkotómunkát segítő óvónőknek!

Díjazott gyerekek:
Bóbita Tagóvoda: Őri Fanni, Harkály Noel, Kurucz Zsombor, Jakubek Bálint
Csillagvirág Tagóvoda: Szabó Panka, Ősi Elizabet
Eszterlánc Tagóvoda: Hargitai-Kovács Zente, Nagy Hédi, Benedeczki Emma
Kincskereső Tagóvoda: Ágoston Natasa, Bencze Lotti, Farkas Viktória
Katica Tagóvoda: Kis László, Várady Anna Lea
Margaréta Tagóvoda: Darnai Ármin, Pinczés Lilla
Napsugár Tagóvoda: Benkovics Zoé, Viszovszki Zétény Balázs, Soha-Tóth Hanna, Braun Tamás
Római városrészi Tagóvoda: Darabos Alíz, Hajdu Olívia
Százszorszép Tagóvoda: Urbán Viktória, Horváth Réka
Baracsi Négy vándor óvoda: Tóth Péter Bendegúz
Rácalmási Manóvár óvoda: Héjja Hanna

   

 

Megyei siker

Megyei siker

Asztalos Lívia, iskolánk 7. c osztályos tanulója különdíjat nyert a Fridrich Margit megyei szavaló- és színjátszó versenyen. A vírushelyzet miatt rendhagyó módon hirdették meg a versenyt: versírás, novellaírás, illetve forgatókönyv készítés kategóriákban. A téma, amelyből készülni lehetett: a tavasz, a fiatalság, az újjászületés, a szerelem. Lívia Tavasz címmel készített verset, amelyet a zsűri különdíjjal jutalmazott.  Büszkék vagyunk tanítványunkra, gratulálunk neki és felkészítő tanárának, Nagy Dóra tanárnőnek!

Asztalos_Lívia_Tavasz

Ingyenes tavaszi szüneti étkezés

Tisztelt Szülők!

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata  a 2022. évben a tavaszi szünidei gyermekétkeztetés keretében ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a szülő, törvényes képviselő kérelmére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű kiskorú gyermekek részére.

Az alábbiakban olvashatják az ingyenes tavaszi szüneti étkezésről szóló tájékoztatót, valamint a szükséges nyilatkozatot.

tájékoztató

nyilatkozat

Március 15.

A Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola diákjai ma méltóképpen emlékeztek meg 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepéről. 

Az iskola diáksága az intézmény előtt, a Március 15. téren gyülekezett. A szereplők az iskola lépcsőjén sorakoztak, mint Petőfi, Vasvári, Jókai annak idején a Pilvax kávéházban. A tanulók elszavalták a Nemzeti dalt, a többi gyermek pedig közösen mondta velük az eskü szavait.

Az intézmény tanulói, mint a márciusi ifjak úgy vonultak le a 48-as emlékműhöz, mintha végig mentek volna a történelmi nap eseményeinek színhelyein. Ott a felsősök közös éneklése, az alsósok tánca, a szereplők szavalata után elhelyezték a megemlékezés koszorúját és a saját maguk készítette kis zászlókat.

Ez volt a mi ünnepünk, dicső ünnepe az ifjú szabadságnak!

Köszönjük szépen a felkészítő tanárok, Bíró Éva, Kelemen Rita és Rend Izabella tanárnők munkáját!

               

Online kaland

Online matematikai-logikai kaland

A Medve Matek csapata egy fejtörő játékot hívott életre, melyen iskolánkat az 5. b osztály képviselte. A Logirintus egy online matematikai-logikai kaland, ahol egy történetbe ágyazott útvesztőből kell kijutni matek feladatok megoldásával.

Az 5. b osztály sikeresen, arany fokozattal jutott ki a Logirintmusból! Gratulálunk az osztálynak és felkészítő tanáruknak, Tósoki Anita tanárnőnek!

Tájékoztató a hitoktatásról

Egyházak Tájékoztató Napja

Tisztelt Érdeklődők! Kedves Szülők!

2022. március 8-án lehetőséget biztosítunk mind az óvodás gyermekek, mind a jelenlegi 1-7. évfolyam tanulóinak a szülei számára az egyházak által nyújtott oktatás megismerésére. Az iskolánkban jelenlévő egyházak hitoktató képviselői bemutatják programjukat, és válaszolnak a feltett kérdésekre.

A tájékoztató helyszíne a tanári szoba, kezdés 16 óra 15 perckor.

Hitoktatást nyújtó egyházak: Magyarországi Református Egyház, Magyar Katolikus Egyház, Magyarországi Görögkatolikus Egyházközség, Magyar Evangélikus Egyház, Hit Gyülekezete