Farsang

Farsangi forgatag az Arany János Általános Iskolában

    

Az idei tanévben, iskolánk diákönkormányzata február 13-án és 14-én tartotta a már hagyománnyá vált farsangot alsó tagozaton és a maszkabált felső tagozaton.

Számtalan ötletes maskarát láthatott a szülőkből álló zsűri és ez meg is nehezítette a dolgukat a végső döntésben. Öröm volt látni, hogy egyre többen választották a jelmez saját kézzel való elkészítésének módját, mellyel még érdekesebbé tették az eseményt. A zenés, táncos délutánok zárásaként a tombolasorsolás sem maradhatott el. A nyeremények között hasznos ajándékok, édességcsomagok kaptak helyet. Fődíjként torták kerültek kiosztásra.

     

A programnak több célja is volt. Egyrészt, iskolánk diákönkormányzata szeretett volna a sok munka, tanulás közben szórakozási lehetőséget biztosítani az iskolában tanuló diákok számára. Másrészt, kiemelt szempont volt az is, hogy a pedagógusok, szülők és diákok egy ilyen rendezvény kapcsán is együttműködjenek, hiszen az Ő közös munkájuk elengedhetetlen feltétele egy iskola sikeres nevelő-oktató munkájának.

Győri László
diákönkormányzatvezető