
Tanítók: Aszalayné Sivák Olga és Hortörsi Lászlóné
Mottónk:"Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy."
Az emelt szintű angol nyelv oktatása kezdetben játékosan, szóban, dalokon és szituációkon keresztül történik. Diákjaink folyamatosan tesznek szert a hétköznapi életben jól használható nyelvtudásra, hivatalos kérdőíveket töltenek ki (munkavállalás), angol nyelven szereznek információt, felfedezik a nyelvismeret hasznosságát.
Miért hatékonyabb a nyelvtanítás a tagozatos osztályban?
Azért, mert csoportbontásban és több mint kétszeres óraszámban tanulják a nyelvet. Tanulóinkat rendszeresen motiváljuk tanórán kívüli tevékenységekkel is az angol nyelvvel való foglalkozásra: különböző vetélkedőket szervezünk, részt veszünk a tanulmányi versenyeken, angol nyelvű folyóiratokat olvasunk, számítógépes programokkal és az internet segítségével tanulunk. Tagozatosaink minden évben szép eredményeket érnek el a tanulmányi versenyeken. Célunk az alapfokú nyelvvizsga lehetőségének megteremtése. Évről évre egyre több tanulónk teszi ezt le sikeresen.
A 6. osztályosok számára minden évben szervezünk táborozást a Velencei-tónál, ahol elolvasunk egy kisregényt, természetesen angol nyelven.
A 7. és 8. osztályosoknak lehetőségük nyílik az angol emberek életének megismerésére, a nyelv használatára anyanyelvi környezetben. Az angliai tanulmányút során a valóságban is láthatják London nevezetességeit.
Elsőseink nyugodt légkörben sajátítják el a tudás alapjait, az olvasást hagyományosan, szótagolva tanítjuk. Fontosnak tartjuk a gyermekek olvasóvá nevelését, ezért nagy hangsúlyt fektetünk az anyanyelvi nevelésre. A matematikai ismereteket változatos eszközhasználattal, játékosan tevékenykedtetve sajátítjuk el. Emellett törekszünk a logikus gondolkodás és a problémamegoldó képesség fejlesztésére. Kooperatív tanulás, projektmunkák színesítik a tanulást egész évben. Munkánk fontos eleme a differenciálás, így lehetőségünk van a gyermekek egyéni fejlesztésére, a tehetséggondozásra. Szem előtt tarjuk a tanulás és a játék megfelelő arányát, figyelembe véve életkorukat. A gyerekek megismerkedhetnek a néptánc alapjaival, a népszokásokkal és a népi játékokkal.
Gyermekközpontú nevelési elveket vallunk, igyekszünk szeretetteljes tanító néni-diák viszonyt kialakítani. Elsődleges célunk, hogy gyermekeik örömmel járjanak iskolába, megalapozott, biztos tudással rendelkezzenek, a tanulás meghatározó értékké váljon számukra.
„Két dolgot kell nyújtani a gyerekeknek: gyökereket és szárnyakat."
25 éves pedagógiai gyakorlattal és sok szeretettel várjuk leendő kis elsőseinket:
Olga néni és Márti néni

