Online angol nyelvi verseny

Online angol nyelvi verseny

Április 25-én tartottuk az online angol nyelvi versenyünk döntő megmérettetését.
A 3 előzetes fordulóban nyolc iskola 28 tanulója versengett, akik közül 15 diák jutott be a döntőbe.

A verseny célja olyan versenylehetőség biztosítása volt, melyen a gyerekek angol nyelvtudásuk összemérése mellett lehetőséget kaptak a digitális eszközök tanulási, versenyzési célú alkalmazására is.
Az előfordulók feladatait a tanulók adott időpontokban, tetszőleges, internet kapcsolattal rendelkező, IKT eszközzel ellátott helyszínen oldották meg. Ez történhetett az adott iskolában vagy akár otthon is.
A feladatok nagyon változatosak voltak, komoly és tréfás módon mérték a nyelvtani tudást, szókincset, olvasott szövegértési készséget, általános műveltséget és logikai készséget egyaránt.

A döntőbe jutott tanulók eredményei:

Emelt óraszámban angol nyelvet tanuló diákok
I. helyezett: Hulló Gergő, Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola

II. helyezett: Mihály Gergő, Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola
III. helyezett: Peredi Zoltán, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola

Normál óraszámban angol nyelvet tanuló diákok
I. helyezett: Kovács Botond,  Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola

II. helyezett: Göblyős Emma, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kántor Szabolcs, Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola
III. helyezett: Sánta Réka, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, és Bella Mihaéla, Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola


Iskolánk képviselői: Kántor Szabolcs, Szabó Lilian, Bella Mihaéla, Kollár Bence

Nagy öröm volt számunkra, hogy iskolánk tanulói szép eredményt értek el a versenyen. A díjazottakon kívül Szabó Lilian és Kollár Bence kitartó munkájáért és  ügyes szerepléséért emléklapot kapott.
Tanítványaink felkészítő tanárai: Czimmermanné Gál Eszter és Gubán Zsuzsanna.

Ízelítő az elkészült projektmunkákból

         

              

Minden résztvevőnek gratulálunk a szép teljesítményhez!