Töklámpás verseny

Töklámpás verseny

November 8-án különleges hangulat fogadta az aulába érkezőket.
A Diákönkormányzat felhívására 29 világító kis töklámpás érkezett a kiállított asztalokra, s csempészett iskolánkba igazi halloweeni hangulatot.
Diák, tanár, felnőtt és gyerek mosolyogva állt meg az asztalok előtt, s gyönyörködött a szebbnél szebb alkotásokban.
Nem lesz könnyű dolga a zsűrinek!
Köszönjük a versenyre nevező tanulók munkáját! A szülők, nagyszülők, családok segítségét!

Óvodás kaland


Október 20-án interaktív kalandra hívtuk iskolánkba a Bóbita- és a Napsugár Tagóvoda nagycsoportosait. Az óvodásokat sportcsarnokunkba közös j
átékra invitáltuk. A látogatókat Tóthné Mess Erika intézményvezetőköszöntötte. Kerekítő Manó és Kun Annamária tanárnő bevezetője után Kelemen Rita tanító nénivel és diákjaival melegítettek be kicsik és nagyok. A zenés tornát követően Anderkó Ivett tanítónő és a 2. a-s gyerekek egy különös, mesés világba repítették a vendégeket. A gonosz boszorkány elrabolta a királylányt, akit csak akkor adott vissza, ha a királyfi és az ovisok is leküzdötték az akadályokat, és kiállták a próbákat. A történet jól végződött, valamennyi apróság bizonyítva kitartását, ügyességét, rátermettségét remekül helyt állt. A legkisebbek e színes kavalkádban otthonosan mozogtak, kiválóan érezték magukat.

Pályaorientáció

A minden évben megrendezésre kerülő pályaorientációs programnak iskolánk elhivatott szervezője. A rendezvény célja, hogy tanítványaink minél megalapozottabban és időben felkészülhessenek a pályaválasztásra.
Diákjaink október 20-án, egy tanításmentes munkanapon ismerkedtek a különböző foglalkozások jellegzetességeivel, játékos keretek között szerezhettek tapasztalatokat a szakmák szépségeiről.
Az alsós gyerekek az életkoruknak megfelelő változatos tevékenységekben vettek részt: bemutatták szüleik foglalkozását, interaktív feladatok megoldásával bizonyították ismereteiket. Kézműveskedtek, vetélkedtek, az érdekes, csoportmunkát igénylő feladatokat élvezettel oldották meg.
Az ötödik évfolyam a Volánbusz Zrt. dunaújvárosi telephelyét kereste fel. Két hatodikos csoportunk pedig osztálykirándulás keretében az Egri Természettudományi és Pályaorientációs Központba látogatott el. A 7. és 8. osztályosok a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum által szervezett pályaválasztási kiállításon ismerkedtek a mesterségekkel. Az eseményen a Centrum iskolái teljes szakmai kínálatukkal mutatkoztak be.
A kiállítással egy időben a gyerekek számára sorversenyt rendeztek, melyen iskolánk csapata – Sörös Hanna (7.a), Matlag Amanda, Szabó Bianka, Vizsoli Gréta (8. b) , Bényei Kende, Szombati Gergő, Szurma Marcell, Szurma Zalán (8.a) – 4. helyezést ért el. Igazán eredményes, tartalmas, élményekkel teli napunk volt!

Kirándulás

Október 20-án iskolánk 6. a és 6. c osztályai Egerbe látogattak el. Pénteken délután az Egri Természettudományi és Pályaorientációs Központba (Varázstoronyba)  Dr. Murányi Zoltán „Survivor” avagy túlélési gyakorlat kémikus módra című kísérletezős előadáson vettek részt a tanulók. A bemutató célja a kémia hasznosságának érzékeltetése a mindennapokban és a kémiára épülő szakmák iránti érdeklődés felkeltése.

Természetesen ha már elutaztak ilyen messzire az osztályok, akkor szombaton a kötelező olvasmány helyszínét, az Egri várat is bevették. Megismerkedtek Gárdonyi Géza hőseinek történetével, fegyverbemutatón vettek részt, és ismerkedtek a város nevezetességeivel. A tanulmányi kirándulásról élményekkel gazdagon érkeztek vissza szombaton este a hatodik évfolyam tanulói. Szervezők: Kiss Andrea és Csernákné Németh Julianna osztályfőnökök

Érzékenyítő foglalkozás

ÉREZD ÁT!

Október 16-án, hétfőn a nyolcadik évfolyam 25 tanulója részt vehetett az „Érezd át!” elnevezésű, érzékszervi fogyatékossággal illetve mozgáskorlátozottsággal élők hétköznapi nehézségeit bemutató, érzékenyítő programon. A gyerekek gyakorlati feladatok elvégzésének során érezhették át, hogy mennyivel nehezebb megoldani a legegyszerűbb hétköznapi tevékenységeket is, ha nem támaszkodhatnak hallásukra, látásukra, vagy mozgásukban korlátozottak. Az eseményt csoportos megbeszélés zárta, ahol a tanulók reflektálhattak a megéltekre,  kérdezhettek és megoszthatták személyes élményeiket. Összességében mindenki megtapasztalhatta a segítő szándékú figyelem és az együttérzés fontosságát és megtanulhatta, hogy hogyan nyújthat valódi segítséget fogyatékkal élő társainak.

A színvonalas program lebonyolítását köszönjük szépen a Rosti Pál gimnázium tanárainak és diákjainak!

Középfokú beiskolázás

Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók!

2023. október 18-án 16:30 órakor Pályaorientációs szülői értekezletet tartunk iskolánk tanári szobájában, melyre nagyon sok szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A középfokú felvételi eljárás rendjét és a feladatok lebonyolításának ütemezését a

2023/2024. tanév rendjéről szóló 30/2023. (VIII. 22.) BM rendeletet 2. melléklete tartalmazza, mely alapján iskolánk feladatainak ellátása az alábbi időpontok, határidők betartásával történik meg.

  • 2023. szeptember 8. – Pályázat hirdetése az Arany János Tehetséggondozó Programba.
  • 2023. október 20. – A középiskolák honlapjukon nyilvánosságra hozzák felvételi tájékoztatójukat
  • 2023. október 31. – Az általános iskola tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről, valamint tájékoztatja a hetedikes tanulók szüleit a gyermekük iskoláztatásával kapcsolatosan
  • 2023. november 30. – A tanulók jelentkezése a központi felvételi vizsgára a vizsgát szervező intézménybe
  • 2024. január 20. (szombat) 10 óra – Központi írásbeli felvételi vizsga
  • 2024. február 9. – A vizsgát szervező intézmények értesítik az írásbeli vizsga eredményéről a tanulókat
  • 2024. február 21. – Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak
  • 2024. április 8-10. – A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában
  • 2024. május 2. – A középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak
  • 2024. június 26-28. – Beiratkozás a középfokú iskolákba

További részletek az alábbi linkre kattintva olvashatók.

https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/tajekoztato_felvetelizoknek/kozepfoku_felveteli_eljaras_informacioi

Eredményes felvételit és sikeres középiskolás éveket kívánunk minden végzős tanítványunknak!

Október 2–6. között iskolánkban Állatvédelmi témahetet tartottunk. Legfőbb célunk a diákok természettel és állatokkal való kapcsolatának mélyítése volt. Változatos programjaink középpontjába a felelős állattartás, az állatokkal való helyes bánásmód került.
Minden élet számít! – címmel tartott prevenciós előadást Kiss Dénes rendőr őrnagy. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője beszélt a felelős állattartás 7 aranyszabályáról, ismertette az állatvédelmi törvény tartalmát, valamint felhívta a figyelmet az állatbántalmazás büntetőjogi következményeire.
Vendégeink között szerepelt a Duna Dog Center Kutyaiskola is, akik interaktív előadással készültek, és hat kutyussal érkeztek. Nova, Szafi, Müzli, Ray, Amy és Tia állt az alsós gyerekek rendelkezésére. Csoportokban simogathatták, boldogan sétáltatták őket, és különböző trükköket is kipróbálhattak velük. A terápiás kutyákkal asszisztált foglalkozás a felsős diákok tetszést is elnyerte. Megismerkedtek a kutyafajtákkal, beszélgettek az állatok szokásairól, természetéről. Növendékeink megtapasztalhatták az állatokhoz való biztonságos kapcsolódás élményét.
Lehetőséget biztosítottunk arra is, hogy egy kis csapat ellátogasson Dr. Marcheschi Tivadar állatorvos rendelőjébe, ahol a doktor úr beszélt a munkájáról, és megválaszolta az iskolások kérdéseit.Közösségi adománygyűjtést szerveztünk a FÁDA (Felelős Állattartásért Dunaújváros Alapítvány) civil állatmentők mentett állatai számára. Tanulóink szívesen segítettek, az akció sikeresen zárult. Sok felajánlás érkezett az állatmentés és az állatok körülményeinek javítására.
A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársainak kutyás bemutatója is népszerű volt. Kicsik és nagyok óriási érdeklődéssel figyelték a trénerek munkáját és a kiképzett kutyák szereplését.
Legizgalmasabb eseménynek a kisállat bemutató bizonyult, hiszen minden nebuló szülői együttműködéssel behozhatta házi kedvencét. Iskolánk udvarán igazán színes kavalkád alakult ki.
Látványos programnak számított az alsó tagozatosok plüssállat kiállítása. Az egybegyűltek kiválasztották a legméretesebb játékokat, majd jutalmaztuk gazdáikat.A felsős osztályok képviselői Állatvédelmi vetélkedőn mérhették össze tudásukat, ahol számot adtak arról, hogy mi mindent kell átgondolniuk, mielőtt felelősen döntenének egy kis állat befogadásáról. Csoportos formában kvíz kitöltésére is volt lehetőség, mely természetesen nyereményekért zajlott.
A nyolcadikos fiúk a DSZC Hild József Technikum, Szakképzői Iskola és Szakiskola vendégszeretetét élvezték. Az iskola asztalos oktatóinak segítségével madáretetőket, sünházakat és rovarhoteleket készítettek.
Valamennyi osztályunk rajzos formában is megmutathatta rajongását az állatok iránt. Figyelemfelhívó plakátokat készítettek, illetve a védett állatokról készült tablókból tanösvényt hoztak létre.
Az állatok világnapja alkalmából fotópályázatot is hirdettünk, és szavazást indítottunk. A rengeteg beérkezett kép egyértelműen azt bizonyítja, hogy az Aranyos diákok szeretik az állatokat! A sok, tartalmas program emlékezetes élmény marad mindannyiunk számára. Köszönjük Kelemen Rita és Hegyesi Szilvia DÖK-patronáló tanárnők remek szervező munkáját és a pedagógusok, szülők aktív közreműködését!

Kedves Szülők!

2023. november 1-től bevezetésre kerül az intézményi étkezésben a digitális kártyás rendszer, valamint az „A” és „B” menü választás lehetősége. A kártyák átvételére a Dunaújvárosi GESZ Élelmezési irodájában lesz lehetőség október 16 és 30 között munkanapokon 8-14 óráig.
2023.
november 6-tól az iskolákban, intézményekben kártya nélkül nem lesz lehetőség étkezésre. Ezért kérünk mindenkit, hogy a fent jelzett időpontban vegye át a kártyát!
A részletekről a csatolt linken található tájékoztató levélben értesülhetnek.

Tájékoztató-Kártyás rendszer bevezetése