Pályaorientációs nap

Iskolánk elhivatott szervezője a minden évben megrendezésre kerülő pályaorientációs programnak. Ennek keretében a végzős tanulók már a tanév elején megkezdték a munkát. Osztályfőnöki órákon és a tanórán kívüli foglalkozásokon tudatosan készülnek a továbbtanulásra és a felvételire. Idén pedig már az országos pályaorientációs mérésbe is bekapcsolódtak. A  program tetőpontja  a pályaorientációs nap, mely alkalomból egy tanítás mentes munkanapon ismerkednek meg a diákok a különböző szakmák jellegzetességeivel.
Ezt a napot idén november 6-án tartottuk. Az alsós tanulók az életkoruknak megfelelő izgalmas és játékos tevékenységekben vettek részt. Bemutatták szüleik foglalkozását, interaktív feladatok megoldásával bizonyították ismereteiket, és kézműveskedtek. Lehetőségük volt makettépítésre, kulcstartó, nemezlabda és pörgettyű készítésre, voltak akik illatzsákocskát varrtak.

       

   

A felsős diákok pályaorientációs vetélkedőn vettek részt, az érdekes, csoportmunkát igénylő feladatokat élvezettel oldották meg. A pályaválasztási osztályfőnöki óra prezentációját pedig az osztályfőnökök mutatták be, melyet közös megbeszélés követett. Nyolcadikos tanulóink a DSZC Digitális Közösségi Alkotóműhely tanműhelyét látogatták meg. A változatos elfoglaltságot nyújtó foglalkozásokról az egyik osztályfőnök így számolt be: „Mesés volt a pénteki nap, ugyanis iskolánk három nyolcadikos osztálya részt vett a DSZC pályaorientációs programján. A diákok kipróbálhatták magukat a barkácsolásban, gravírozásban, a fémek megmunkálásában, megismerkedtek a 3D-s nyomtatással, továbbá a robotikával is. A környezet barátságos és közvetlen volt, ezzel is bátorítva a gyerekeket kérdések feltevésére. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak segített ez a látogatás a pályaválasztás kérdésében.” 

                  

Hálásan köszönjük a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarának a pályaorientációs napunkhoz nyújtott szakmai és tárgyi támogatást. Tanítványaink nagy örömmel fogadták a meglepetést!

Sajnáljuk, hogy rendezvényünkön a korlátozások miatt most külső támogatók és szülők személyesen nem tudtak részt venni.
A velük való, évek óta jól működő kapcsolatra a további években is számítunk.