TIOP-1.1.1/09/1-2010-0159-bemutató

2011. február 23-án széles körű tájékoztatást adtunk az iskolánkban megvalósított TIOP-1.1.1/09/1-es pályázatról. A program ismertetésére meghívtuk a szülői munkaközösség tagjait, a DSTV és a Lazulj.com munkatársait.

Az Európai Unió támogatásával beszerzett informatikai eszközök bemutatására a szaktanteremben került sor. A rendezvény fő eseménye a tanulói laptopok használatát szemléltető bemutató óra volt. A 2. b osztály tanulói matematika óra keretén belül mutatták be az új gépek működését. Tanítójuk a tanári gép használatának előnyeit és újszerű lehetőségeit tárta az érdeklődők elé.

 tiop03  tiop02

A vendégek elégedetten tapasztalták, hogy a tanulói laptopok segítségével egyszerre valósítható meg az egyénre szabott gyakorlás és a differenciálás.

A matematika óra után az 5. a osztály tanulói az angol nyelv gyakorlásához és elmélyítéséhez használható programot mutatták be. A diákok összefoglalták eddigi tapasztalataikat. Pozitív véleményükből kiderült, hogy az eszközök használatának elsajátítása nem okozott gondot számukra, és nagyon élvezik az új tanulási lehetőséget.

A bemutatók után Horváthné Nagyszöllősi Magdolna igazgató, Venczelné Gulyás Edit tanító és Mészáros Nárcisz szülő válaszolt a helyi televízió riporterének kérdéseire.

 tiop04  tiop05  tiop06
 tiop07  tiop08  tiop07