Hátizsákos kirándulás 1.

A Hátizsákosok klubja első őszi túráján Simontornyára látogatott. Rövid vonatozás után a kirándulók a város tiszta vizű artézi kútjánál tölthették meg kulacsaikat, majd a főutat követve köztéri szobrok, parkok és emlékművek történetét hallgatva ismerkedtek meg a település történetével, mai életével. Elsétáltak a helyi birtokos Styrum-család „nagyháza” mellett, majd a város nevét adó lakótoronyból évszázadok alatt épített-bővített várkastély belső udvarát és helyiségeit nézték meg. A vár mellett kialakított közösségi téren át jutottak el a Sió-csatorna partjára és a korábbi bőrgyár épületéhez. A túrázók a Fried kastélyszálló parkjában megcsodálhatták Dai Bi vietnámi buddhista szentélyét. A hotel árnyas fái között erőt gyűjtöttek, majd visszafelé sétálva a katolikus templom barokk belső terét figyelték meg. A kirándulás a már szokásos fagyizással és játszóterezéssel ért véget.