Rendhagyó történelemóra

Intézményünk 6. a és 6. b osztályos tanulói egy rendhagyó történelemóra keretében közösen emlékeztek meg I. Nagy Lajos születésének 700. évfordulójáról. A jubileumi alkalom lehetőséget adott arra, hogy a diákok élményszerű formában ismerkedjenek meg a középkori magyar történelem kiemelkedő uralkodójának életével és munkásságával. A program elején egy videófilm segítségével megismerték I. Nagy Lajos uralkodásának legfontosabb eseményeit, külpolitikai sikereit, törvényeit. Ezután egy helytörténeti PowerPoint-bemutató által Fejér vármegye középkori jelentőségéről kaptak információkat Székesfehérvár történelmi szerepéről, a vármegye múltjának fontosabb emlékeiről. Végül az előadás anyagára épülő játékos kvízfeladattal tették próbára új ismereteiket. A program végén a tanulók emléktollat kaptak ajándékba.
A jubileumi óra méltó módon tisztelgett I. Nagy Lajos király emléke előtt, és maradandó élményt nyújtott tanulóink számára.
Köszönjük a lehetőséget az Autentika Művészeti Műhely Alapítványnak!