Szemere helyesíró verseny

Szemere Gyula Helyesírási Verseny – területi forduló

Március 11-én iskolánk adott otthont a megyei Szemere Gyula Helyesírási Verseny területi fordulójának.
A megmérettetésen kilenc iskola tizenhét negyedik osztályos tanulója mérte össze helyesírási tudását. A versenyzőknek egy tollbamondásos szöveget kellett leírniuk, amely ezúttal az ébredő természetről, a közelgő tavaszról szólt. A szöveg számos helyesírási kihívást tartalmazott: szerepeltek benne tulajdonnevek, számnevek, dátumok, valamint különböző mondatfajták is. A tanulók azonban felkészülten érkeztek, és mindannyian derekasan helytálltak.
A mezőny rendkívül szoros volt, ezért holtverseny alakult ki, így két első és két második helyezést hirdettünk.

Első helyezést
ért el
Héjja Hanna (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és A.M.I.)
Dávid Luca (Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola).

Második helyezést ért el
Nagy Kamilla (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)
Varga Anna Boróka (Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola).

A Dunaújvárosi Tankerületet ők képviselhetik a székesfehérvári megyei fordulón, amelyre március 24-én kerül sor.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanítóiknak, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk a következő fordulóhoz!