Szemere verseny

 

Március 11-én, 18. alkalommal rendeztük meg intézményünkben a megyei Szemere Gyula helyesírási verseny területi fordulóját, ahol 13 iskola 25 negyedik osztályos növendéke mérhette össze a tudását. Az iskolák legjobb helyesíróinak először egy összefüggő szöveget kellett tollbamondás után minél pontosabban leírniuk, majd egy szótagolási feladat következett. A szöveg ezúttal az egyik legnépszerűbb magyar írónkról, a 125 évvel ezelőtt született Fekete Istvánról szólt. Valamennyi versenyző derekasan küzdött, és sikeresen helytállt. A zsűri döntéshozataláig a gyerekek iskolánk Játék-kuckójában szórakozhattak.
A szoros küzdelemben az alábbi eredmény született:

Bognár Eliza (Dunaújváros, Móricz Zsigmond Általános Iskola) végzett az első helyen, Hum József (Dunaföldvár, Beszédes József Általános Iskola) a második hellyel büszkélkedhet, és Kocsis Lili (Dunaújváros, Móricz Zsigmond Általános Iskola) lett a harmadik  helyezett. Ők képviselhetik körzetünket a vármegyei fordulón. A továbbjutóknak sok sikert kívánunk a székesfehérvári megmérettetésen! Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek, a nyerteseknek és a felkészítő pedagógusuknak!
Köszönjük szépen Tabajdi Mária Andrea kolléganőnek a szervező, és az őt segítő tanítóknak a lebonyolító munkát!