Iskolatörténet

regiiskola

A Béke városrész első iskoláját 1980-ban alapították. A 20 tanteremből, 2 előadóteremből és könyvtárból álló épület körülbelül 500 tanuló befogadását tette lehetővé. Az intézmény sajátossága volt az emeltszintű német nyelvi oktatás, mely a későbbiekben a testnevelés emelt óraszámú képzésével egészült ki. Az iskola fennállásának hatodik évében felvette Kőrösi Csoma Sándor nevét.

Az idő közben megnövekedett tanulólétszám szükségessé tette az intézmény bővítését, melyet egy teljesen különálló iskola építésével oldattak meg. Így 1982 őszétől az elsőként épült iskola tőszomszédságában megnyitotta kapuit az Arany János Általános Iskola. Az új oktatási intézmény újabb 20 tanteremmel, szabadidős és előadó termekkel, a városban jelenleg is egyedülálló méretű (1606 m2) tornacsarnokkal gazdagította a városrész ellátottságát. A rajz és angol tagozat bevezetésével bővült a város tanulóinak választási lehetősége képességeik legmegfelelőbb fejlesztésére.

2001-ben a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolába beolvasztották a kertvárosi József Attila Általános Iskolát, majd 2004. július 1-jén Dunaújváros Önkormányzata határozata értelmében az Arany János és a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola egyesült. Jogi önállóságát az Arany János Általános Iskola tarthatta meg, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola intézményegység lett. 2011 őszétől az intézményegység megszűnt, jelenleg az Arany János Általános Iskola a Béke városrész egyetlen működő alapfokú oktatási – nevelési intézménye.