„Azért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni.”
Iskolánk az idén karácsonyi jótékonysági akcióként a Válts egy csokit mosolyra! elnevezésű programhoz csatlakozott, melyet az ÁGOTA Alapítvány és a Szeged-Csanád Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató közösen szervezett. A kezdeményezés kiváló, a gondolat, a cél nemes: örömet szerezni egy-egy csoki formájában azoknak, akiknek ebből kevesebb jut az év során. Az önkéntes akcióba, valamennyi osztályunk bekapcsolódott, a gyűjtés során sok felajánlás érkezett. Segítőkész, jószívű, lelkes tanulóinknak és a szülőknek köszönhetően három nagy doboz édességet adott át iskolánk az Alapítvány képviselőinek. Jó érzéssel tölt el mindannyiunkat, hogy adományainkkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy szebbé tegyük a családjukat nélkülözni kényszerülő, állami gondoskodásban élő gyerekek karácsonyát.