A 4. b osztályos tanulókat megihlette iskolánk Játék-kuckója. Fogalmazás órán a leírás gyakorlására a játszóhely bemutatását kapták feladatul tanítójuktól.
A legsikeresebb írásokat ezúton adjuk közre:
A Föld legjobb játékkuckója
A negyedik már egy kicsit rázós, ezért nincs sok időnk a játékkuckóra. Sajnos. A mai fogalmazás órát itt töltöttük. Nagyon jó volt. A játékkuckóról kellett írnunk. Majd meglátjuk, Marusz néninek tetszik-e. Lehet. Nem tudom. Na, szóval, térjünk a kuckóra.
Ma, amikor beléptem, olyan érzés tört fel bennem, mint ha a tengerben elvesztettem volna valami fontosat, és száz év után végre megtaláltam. Ez az érzés nekem tetszett. Olyan jó volt, hogy újra láttam ezt a kuckót, hogy alig tudom szavakba fejteni.
Remélem még többször eljövünk ide!
Karczub Márk
Játékkuckó az iskolában
Beléptem az ajtón, és egy szép tér volt előttem.
A játékkuckó vidám, szórakoztató és játékos. Úgy rendezték be, hogy a kis gyerekek is játszhassanak benne. A játékokat úgy hozatták ide, hogy van az 1-2. osztályosoknak, és van a nagyobbaknak.Szóval sok mindenki játszhat vele. DE ezek a játékok tönkre is mehetnek, de azt nem szeretnénk.
A játékkuckó attól jó, hogy a játékok szórakoztatóak. A lépcsőkön babzsákokat, párnákat helyeztek el, amiken élmény játszani, ugrálni. A díszítést jól megoldották. Díszítették lufival, papírral és kreppapírral. Ha kiömlik valami, akkor föl lehet törölni, mert vannak tisztító szerek is. A kuckóban a plüssöket sem hagyták ki. Van itt csíkos boci, kék nyuszi, foltos kutya és pacás zsiráf. Az órának a mutatója focilabdás. A fal téglából van, és a színe az egyik oldalon zöld, a másikon sárga. Én örülök, hogy van a mi sulinkban játékkuckó. Itt már rendeztünk Ki Mit Tudot is. Ami nagyon jól sikerült.
A játékkuckó az én kedvenc helyem az iskolában.
Simon Janka
A kuckó
Akkor, amikor belépek és előre nézek, nagyon sok mindent látok, ezt fogom elmesélni.
A terem közepén 3 lépcsősor van. Az 1. sorban párnákat látok, a 2. és 3. sorban babzsákok vannak. Elől le kell venni a cipőket, hogy ne vigyük fel a sok koszt. A 3. sor bal oldalán plüssök és párnák vannak. A jobb oldalán csak párnák és szám képek vannak 1-9-ig. Bal oldalon egy asztal, egy fotel, egy csap és egy mikro, és az mellett játékos polcok vannak. 12 db szekrényen, és abban pl: Monopoli, Maradj talpon, Memory és más társasok. Itt szülinapot, Ki Mit Tud-ot és egyéb ünnepeket szoktunk tartani.
Jó kis terem, elfér benne nagyon sok gyerek, és sokat szoktunk bulizni, ahogy mindig.
Varsányi Szabolcs
Első látogatás a kuckóban
Beléptem a kuckó ajtaján, és csak ámult a szám! Ezt a kuckót egyenesen a gyerekeknek találták ki.
Telis-tele van játékokkal. Sok programot lehet tervezni ebben a játékvilágban. Itt a gyerekek egyaránt játszhatnak és tanulhatnak. A falra számokat és gyerekrajzokat ragasztottak. A polcok társasokkal, legókkal és más egyéb dolgokkal vannak tele. Még kanapé és asztal is van benne. Télen nagyon jó érzés a kényelmes, meleg babzsákokra ülni. A babzsákok alatt autópályás szőnyeg van. Még nagymama hintaszéket is tettek a kuckóba. A plafont kék és sárga dekoráció díszíti. A polcoknak a tetején virág van. A fiúknak is tettek a kedvükre: focis óra! Még egy kék faliújságot is tettek bele, aminek mind a négy sarkában virág van.
Ez a kuckó a világ legszebb, legjobb játszó barlangja.
Sztojka Kármen
A Játék-kuckóban
Beléptem az ajtón a kuckóba, és leültem.
Előttem egy kicsi babzsák van. A padló kék, és szőnyeg borítja. Sok érdekes játék található a polcokon különböző évfolyamoknak. Például: Bomba, Maradj talpon, Espace. A falon számok és képek vannak. Nagyon vicces, mert különböző színűek a falak. Látható még a polc tetején egy magnó, két hangfal, meg egy diavetítő. A plafonról papír pamacsok lógnak le fölénk. Itt szülinapok is szoktak lenni. Csomó plüss is van. Megszámlálhatatlanul sok itt a párna és a babzsák. Több mint egy méter hosszú függönyök, tele virágmintával. Velem szemben egy nagy kék faliújság látható. Alatta egy kis kanapé van, amin sok cuki állatminta díszeleg. Még egy mikró is van, és egy csap.
Nekem nagyon tetszik ez a kis helyiség, és szeretek ide bejönni játszani.
Radnay Mór
A tollforgatók csapata