MEDVE MATEMATIKA VERSENY
Az őszi, szabadtéri Medve matematika versenyen iskolánk 3. c osztályából két csapat is megmérette magát.
A csapatok tagjai: Gál Nikolett, Farkas Alina, Renyák Lilien; Boromisza Nándor, Miholics Roland, Szilágyi Atilla.
Mindkét csapat aranymedve rangot szerzett!
A verseny nagyon összetett volt, egyszerre több irányú figyelmet, és koncentrációt igényelt. A rendelkezésre álló 90 perc alatt a csapatok 11, illetve 12 feladatot oldottak meg. Eközben 5,5-6 km-t sétáltak, de inkább futottak egyik GPS pontról a másikra. Ügyesen használták a telefonon – a szervezők által küldött- térképes navigációt. A feladatok megoldását nehezítette a hol szemerkélő eső, hol fényes napsütés váltakozása. A versenyzők az utolsó másodperceket is kihasználták a feladatok megoldására, így nagy volt az izgalom! A szép eredmény igazolta a fáradozás és a munka értelmét.
Gratulálunk a gyerekeknek és tanítójuknak, Simigláné Kalmár Zsófiának!